csak beszélek, de minek?!

"Kedves Tanáraim, Diáktársaim; – Madáchosok!

Köszöntök mindenkit itt a Madách Színházban. Beszédem középpontja maga a „Madáchos” lét lesz, hogy mit is jelent ez igazából. Az egész 1881-ben kezdődött, mikor iskolánkat alapították, még Budapesti VII. kerületi állami gimnázium néven. 1921-ben a Középiskolai Tanáregyesület vezetőinek javaslatára - miszerint minden iskola válasszon nevet nemzeti és kulturális életünk kiemelkedő nagyjai közül – az iskola testülete Madách Imre neve mellett szavazott. Egyetértettek abban, hogy Az ember tragédiája londoni színében található Ádám-gondolat megegyezik az ő hitvallásukkal. Az idézet így szól: „Én társaságot kívánok helyette, / Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, / Közös erővel összeműködik…”.

A mai napig erről szól a Madáchosság. Ez a szellemiség az, ami 1921 óta régi tanárról új tanárra, évfolyamról évfolyamra száll. Ez az a valami, amitől más ide járni, mint akármelyik másik iskolába. Nagymamám mesélte, hogy amikor ő járt iskolába, az akkoriban csak „barcsaysoknak” hívott srácokat rengetegen irigyelték. El kell higgyem neki, mert Albert Flórián, hazánk egyetlen aranylabdás labdarúgója is azt mondta, hogy „Ha a ferencvárosi hangulatot Fradi-családnak tituláljuk, akkor az iskolát nyugodtan hívhatjuk Barcsay-családnak.” És még akkor is, ha jó pár év eltelt azóta, és sok minden megváltozott, mi mind ide tartozunk. Valamihez tartozni viszont egy nem kevésszer áldozatokkal járó feladat. A Gimnázium sokat tesz azért, hogy nekünk, diákoknak minél kedvezőbb körülményeket teremtsen ahhoz a 4-5-6 évhez, amit itt töltünk, és emellett emberségre, életre neveljen. Rá kell jönnünk azonban, hogy egy iskola nem attól jó iskola, hogy mindent készen kapunk. Egy iskola attól jó iskola, hogy együtt megdolgozunk azért, hogy minden a lehető legjobban működjön, és ez a Gimnázium teljes közösségére vonatkozik. Tartozunk ennek a szellemiségnek. Azzal pedig magunknak tartozunk, hogy mindezt nem kényszerből csináljuk. Ez a „Madáchosság”, ez az igazi érték, ez az, amiért még ma is irigyelhetnek!

Végignézek itt köztetek és rengeteg embert ismerek. Itt vannak a végzősök, akikkel 4 éve járunk ide. Ti már tudjátok milyen Madáchosnak lenni. Tudjátok mi az előnye és azt is, hogy mi a hátránya. Azt hiszem, kérhetlek benneteket arra, hogy gondoljátok végig mit is jelentett ez az egész nektek. Nagyon remélem, hogy nem lesztek kevesen azok, akik egyet értetek velem abban, hogy ez az idő kitörölhetetlen jó emlékként marad meg számunkra.

Itt vannak a tizedik és a tizenegyedikes osztályok is. Srácok, most ti vagytok a Madách gerince. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy ide a gálára 2-2 osztályt delegáltatok. Úgyhogy kívánom a legjobbakat, szervezzetek, rendezzetek, vigyetek színt az iskola életébe, hogy amikor majd ballagtok és visszagondoltok az elmúlt pár évre elmondhassátok, hogy igenis hagytatok nyomot másokban vagy akár az iskola történetében.

És kedves kilencedik évfolyam. Furcsa paradoxon/oximoron lesz, amit mondok, de kicsit úgy érzem, hogy pár év után ti vagytok azok, akik a Madáchos szellemiséget visszahozzátok az iskolába. Öröm volt nézni, ahogy az iskolában tartott Diákszínpadok Vetélkedőjén részt vettetek. Gratulálok hozzá és kívánom, hogy egy percig se hagyjon alább a lelkesedésetek. Legyetek egyéniségek, mutassátok meg, hogy miben vagytok jók. Tartsatok össze, ismerjétek, segítsétek és szeressétek egymást. Csak rajtatok múlik, hogy négy - öt év múlva hogyan hagyjátok el a Madách Imre Gimnáziumot. Én szurkolni fogok.

Azt hiszem ennyi éppen elég a hegyi beszédemből, talán még sok is volt. Úgyhogy, a Madách születésnapján rendezett névadó gálát, ezennel megnyitom."